Életízesítő

A legfiatalabb hungarikumok

2019. január 15. - Életízesítő

Mi a közös a pulikutyában, a pálinkában, a szódavízben és az Erős Pistában? Nyilván ki lehet találni a választ: mindegyik hungarikum. Már egy ideje pontosan értjük, mit jelent, ha azt halljuk, hogy valami hungarikum. Ennek a fogalomnak a lényege szerencsésen beépült a köztudatba. De azt pontosan tudjuk-e, hogyan válik valami hungarikummá?

A Kodály-módszer, a bajai halászlé (és persze a tiszai halászlé is), az akácméz, a gulyásleves, a fűszerpaprika, a fröccs és a kürtőskalács mellett összesen 70 érték kapta meg eddig a jogot arra, hogy hungarikumnak nevezzük ne csak a hétköznapi szóhasználat során, de hivatalosan is. A hungarikumok között van mezőgazdasági termék, élelmiszer, gyógymód, ipari termék, épített és természeti érték, valamint személyes életmű is. Végre egy dolog, ahol hiába szagol valaki pártpolitikai félrehúzást, el lehet mondani, hogy 2012-ben az országgyűlés egyhangúlag - igen, egyhangúlag, ötpárti egyetértéssel fogadta el a hungarikum-törvényt, mely a nemzeti értékek elismerésének kíván jogi keretet biztosítani. A végén még kiderül, hogy a nemzeti egység záloga - nem is olyan meglepő módon - a jó kolbász, a jó birkapörkölt, az egri bikavér, az Unikum, a Piros Arany és a Gundel-palacsinta.

hungarikum_ok.jpg

A hungarikumok pártsemlegességének további záloga, hogy úgy lehet valamiből hungarikum, ha végigjárja a jelölés többfordulós, alulról építkező folyamatát, vagyis végighalad az úgynevezett "nemzeti értékpiramis" lépcsőfokain. Bárki jelölhet bármit a települési vagy tájegységi értéktárba, a jelölést a helyi értéktár bizottságok hagyják jóvá. Onnan kerülhet tovább újabb jelöléssel a megyei vagy ágazati értéktárba, onnan a magyar értéktárba, végül pedig válhat hungarikummá a hungarikum-bizottság döntése nyomán.  Gondoltuk volna, hogy több mint 900 települési és tájegységi bizottság létezik az országban, melyek összesen közel 6000 települési értéket tartanak nyílván?! A legtöbb értéket mellesleg Bács-Kiskun megyében tartanak számon - 1177-et.

A nemzeti értéktár fogalma nem magyar találmány, számos országban hoznak létre hasonló identitásépítő gyűjteményeket, és az Európai Uniónak és az UNESCO-nak is létezik hasonló konstrukciója. A magyar modell leginkább a spanyolokéra hasonlít.

piramis5.png

Érdekes, hogy a Rubik-kocka nem hungarikum, pedig külföldön a gulyásleves után az első dolog, ami a magyarokról mindenkinek eszébe jut, az a bűvös kocka. Sajnos a találmány az Egyesült Államokban van bejegyezve, ezért nem lehet csak úgy rárakni akármilyen magyar nemzeti listára. Szintén érdekesség, hogy a szegedi halászlé sem hungarikum, noha a bajai igen, viszont a tiszai halászlé rajta van a listán, ami gyakorlatilag azonos a szegedivel.

Elvileg vissza is lehet vonni egy érték hungarikum státuszát, de erre még nem volt példa. A törvény szerint évente legalább egy értéket kell hungarikummá nyilvánítani, de általában több kerül be a kiemelt kategóriába. A hungarikum termékek kaphatnak hungarikum védjegyet is, vagyis egy szabvány emblémát, amit a védjegy tulajdonosa, a Földművelésügyi Minisztérium bocsát a gyártó rendelkezésére. Ez nem a termék minőségét garantálja, csak arra hívja föl a vásárló figyelmét, hogy az adott termék hungarikum.

pirosarany3.jpg

Piros Arany nélkül nincs szendvics több mint 50 éve

Az ételek közül a legtöbb hungarikum eredete a múlt homályába vész (halászlé, birkapörkölt, bikavér), vagy legkésőbb a 19. században kezdték gyártani. Ilyenek a különböző szalámik és kolbászok, mint a csabai, a Herz vagy a Pick. Kettő kivétel van csak, a Piros Arany és az Erős Pista. A Piros Aranyat 1963 óta gyártják. Nyers fűszerpaprikából és pritaminpaprikából készül az immár klasszikus ételízesítő krém. Népszerűsége átvészelte a rendszerváltás zavaros időszakát is. De nem csak az íze, a dizájnja is belevésődött három generáció tudatába, ha megváltozna, biztosan többen visszautasítanák, mint például amikor a Coca-colát próbálták újragondolni.

2014090448.JPG

A paprika, amiből az Erős Pista készül

Az Erős Pista fiatalabb termék. Maga az Erős Pista név is összefonódott immár a termékkel, hiszen sok helyütt így emlegetik a házilag készített csípős paprikakrémet is. A Piros Arany és az Erős Pista alapanyagának megtermelése is követi az évszázados hagyományokat, hiszen továbbra is alföldi magántermelők tucatjai szállítják be a gyártónak a paprikát.



források:

http://hungarikum.hu/sites/default/files/hungarikumok-lista.pdf

http://hungarikum.hu/hu/content/hogyan-lehet-valami-hungarikum

http://www.univer.hu/hu/termekeink/magyar_izek/piros_arany.html

http://hungarikum.hu/hu/telepulesi-es-tajegysegi-ertektar-bizottsagok

 

A tartós fogyás három alappillére

Avagy fogyókúra helyett életmódváltás

Már bőven benne vagyunk a strandszezonban, és vannak, akik ilyenkor döbbennek rá, hogy újévi fogadalmuk ellenére nem sokat tettek azért, hogy fittebbek, karcsúbbak legyenek. Lekerülnek a mindent takaró ruhák, és sokan az instant fogyás érdekében brutális fogyókúrákba kezdenek. De vajon hogyan reagál a szervezetünk a radikális fogyásra és az egyoldalú táplálkozásra? És mi a megfelelő, hosszútávú, biztos eredményt garantáló megoldás a súlyproblémákra?

tt4wzbe3zynej4ihuj6phbkmu_3sahuotfcml86mesc3r1qd-hs6qhk9dzmlusef7rvbn7jcm2kakfw2ugw1zouasysxuizn5a5zb6feskocxrvrr0oi7ooldzij8f4etffm_ke67oivumvfw0syuie7kedswycqxq1oqggvny70lwtu0wee_wg_s2048.jpg

Valami nincs rendben körülöttünk. Karcsú női testek a magazinokban, izmos pasik a netes hirdetésben, édes finomságok por alakban, melyek rohamos testsúlycsökkenést ígérnek. A fogyókúra lassan minden felnőtt (és egyre több kiskorú) mindennapjába bekúszik. Alattomosan-e vagy sem, azt döntse el mindenki saját maga!  De aki kalóriaszámlálgatásra adja a fejét, azért nézzen körül alaposan, sőt, szánjon elég időt magára, hogy megtudja, valóban gyors fogyásra vágyik, vagy bele tud vágni egy hosszútávú minőségi változásba.

Egy kis fogyókúra-történelem

Lord Byron, az intellektuális és ironikus pengeváltásairól is ismert angol romantikus költő, aki egyszerre volt anorexiás és bulímiás celeb a maga idejében, állandó diétán élt élete végéig. "Legnagyobb keserűségemre napról napra bölcsebb vagyok" - írta. Vagy a "mi Sissink" I. Ferenc József felesége, Erzsébet császárné és magyar királyné rendkívül szigorú diétát és mozgásban gazdag életmódot írt elő magának. Derékbősége nem haladta meg az 50 centimétert. De ha mégis, akkor napokig egy falatot sem evett. Az önsanyargatás tehát hozhat látványos eredményt, de lemondással és állandó bűntudattal jár, ha ingadoznak paramétereink. Ma már komoly kihívást jelent mind a fogyni vágyók, mind a fogyásra buzdító kampányok számára, melyik szuperdiétát kell/érdemes követni.

Tévtanok - Önsanyargatás

Évtizedekkel ezelőtt a fogyókúra egyenlő volt az önsanyargatással. Rengeteg táplálékot dobtak tisztítótűzbe, mert hizlal. Ezt ne egyél, azt ne fogyaszd semmi szín alatt! Aztán jött a csodaporok, csodateák  és csodakoktélok ideje, melyeket gyártóik ismert arcokkal promotáltak. Mert ha ismerős arc mosolyog le ránk egy plakátról vagy a tévéből, akkor neki csak hiszünk már… Nem? Egyre több könyv jelent meg (s jelenik is meg a mai napig) a témában. Hangzatos nevű doktorok írják meg a leghatásosabb módszert, hogyan érjük el a kívánt karcsúságot. A fogyókúra eredményességét teljesen ismeretlen, ám jól csengő nevű  kutatási csoportok számadatai is igazolják a bestseller opusokban, biztos, ami biztos alapon. Cél a meggyőzés arról, hogy a tuti fogyókúra-módszert tartod a kezedben.

att-h9qqsd6rlvtafntugcjerxi7jlvjoj2nyyz8xvuwguholtt-z5tbpvtdfamq3ekiwayjarhwzgahqcgmdvg26gm73rrlcbvttdpne5zpxneqqoifishu3ntg_j4ap6abwoqg07na-bvwfr6dtfm8aknft7x2hztym0tejeyvwbvqr03-vmu0j9uv7ac_s2048.jpg

Inkább az életmód

Néhány éve viszont már inkább olyan fogyókúra trendek kerültek élvonalba, ahol már szó sincs a szervezet kiéheztetéséről, ami előkészíti a talajt a jojó-effektusnak, hanem az optimális testsúly egészséges kialakítására hívják fel a figyelmet. Hangsúlyozzák, hogy nem fogsz egyik napról a másikra lefogyni, s nem úszhatod meg a diéta mellett a mozgást sem. Igaz, némelyik fogyókúrás program megelégszik a napi 30 perces sétával, de ha eddig csak az irodában üldögéltél, és light sajtos szénhidrátcsökkentett cipócskát majszoltál, akkor első lépésnek ez is megfelel. A Súlyfigyelő-diéta (Weight Watchers) abban segít, hogy ne kelljen állandóan számolgatnod a kalóriákat, s megengedi az édesség fogyasztását is, de mindent mértékkel kell fogyasztanod.

Másik étrend a rugalmas vegaság mellett teszi le a voksát, azaz fokozatosan csökkenti hétről-hétre a húsadagodat, s nagy figyelmet szentel a nyers alapanyagok fogyasztásának is. S itt van a híres Atkins név is, akinek kevés szénhidrát fogyasztását engedélyező étrendje sokaknak, köztük sok sztárnak hozott sikert. Ami fontos, hogy ma már könnyen követhető programokra lelhetünk, amelyek hangsúlyt fektetnek a mozgásra, az aktív életmódra, egy egészséges testsúly kialakítását, s annak tartósságát célozzák meg, s a hívószó a villámdiétákkal szemben az életmódváltás.

vcfry8nxdtt3rvyjtv5qdrimrxfyqcovsf2wx6qryswpolvysrdlfpp29gxaqscty91sra5z7iloyq9uavojkyvmgj-q_ntrtrkun8whxd6uyendcyr8gf8cyd6i2u8iqqdo8zgv96gpfosm8nx-qqp3lh99qzacjyv0ywcjgussqnkbpie_s2048.jpg

Három pillér

Nagyon fontos alapvetés, hogy az egészség három alappillére a megfelelő táplálkozás, a rendszeres mozgás és a helyes gondolkodás.

Egyértelmű, hogy a három közül a táplálkozáson a többihez képest aránytalanul nagy hangsúly van. Persze ajánlott, hogy kímélő, zsírszegény ételeket együnk, fogyasszunk sok salátát, a főételek kísérőjeként pedig majonézből és ketchupból válasszuk a csökkentett energia- és cukortartalmú termékeket. A második pillér, vagyis a mozgás fontosságával is tisztában vagyunk, de a helyes gondolkodásról gyakran megfeledkezünk. Pedig ez irányítja a másik kettőt is. Ha gondolkodásmódunk, tudatosságunk, értékrendünk és célunk nem megfelelő, akkor hiába bármilyen fogyókúrás program, nem lesz hosszútávú a siker. Hiába bármilyen edzésterv, nem lesz kitartásunk azt végigcsinálni. Természetesen nem az a következő lépés, hogy betérjünk valamely instant megvilágosodást kínáló webshopba, de nem kerülhetjük el, hogy a saját erőnkből, vagy más segítségével rá ne döbbenjünk a súlyproblémák vagy más egészségügyi problémák hátterében meghúzódó mélyebb okokra. Ez már eleve nehéz mentális feladat, viszont ha az okokkal tisztában vagyunk, utána elkezdhetjük azokat kezelgetni, hogy aztán valódi fittségre tegyünk szert.

El kell fogadni, hogy a tartós fogyás is, mint oly sok minden, fejben dől el.

rkqauvxccavzfrk9go_h7mpjnoiat_b0zxsfexclbv_6uvo1bz9lmslucjr4bpbdv6hrghrbrm1ebhmx6zcgfophtbjbltuw_dysg-oqvgmcxtxctfxt_-6h7gqsuxx3owkzh7xia3pjp8jbn10bmywxr81b_uv_pvq6rjdtillos5sel3m_s2048.jpg

 

Idényzöldséget a babának!

Avagy hogyan kezdjük a hozzátáplálást?

Itt a nyár, a hazai, minőségi élelmiszerek szezonja. Igen ám, de hány hónapos kortól kezdjük a hozzátáplálást? Mit adhatok a babának, és mit nem? Sok új kutatás zajlott az utóbbi években ezzel kapcsolatban, de sokan még nem hallottak ezekről.

adorable-baby-bowl-302482_1.jpg

Mi sem egyszerűbb, mint nyáron kezdeni a kisbabák hozzátáplálását! Tele vannak a kertek, piacok friss és zamatos zöldségekkel, gyümölcsökkel! Ilyenkor egyszerűbbé válik a kisbabás családban a hozzátáplálás kérdése is. Annak érdekében, hogy a babád a lehető legegészségesebben kezdhesse életét, a WHO, a UNICEF és a legtöbb egészségügyi szervezet világszerte azt javasolja, hogy a csecsemők hat hónapos korukig kizárólag anyatejet kapjanak. Az anyatejjel való kizárólagos táplálás idejére vonatkozó ajánlások korábban négy-hat hónapos korra szóltak. A szakemberek azt javasolják, hogy a tápszerrel táplált csecsemőknél is várjunk hat hónapos korig a szilárd ételek bevezetésével.

Mikor érdemes tehát elkezdeni a hozzátáplálást?

pexels-photo-973970_1.jpeg

A legtöbb kisbaba hat-kilenc hónapos korára jut odáig a fejlődésben, hogy készen áll a szilárd ételek fogyasztására. Egyes csecsemők számára hasznos lehet hat hónapos kornál későbbre tolni a szilárd táplálékok bevezetését; ha például a családban allergia fordul elő.

Az, hogy egy csecsemő alkalmas-e szilárd ételek fogyasztására vagy nem, egyrészt a csecsemő emésztőrendszerének érettségétől, másrészt a baba általános fejlettségi szintjétől függ. Bár a kisbabánk emésztőrendszerét nem tudjuk közvetlenül megfigyelni, a kutatások arra utalnak, hogy a hat hónapos kor ideális ahhoz, hogy elkerüljük a túl korai hozzátáplálás okozta allergiákat és egyéb egészségügyi kockázatokat. Hat hónapos kor fölött egyénenként változik, hogy a csecsemő pontosan milyen életkorban áll készen arra, hogy szilárd ételeket egyen. Előjel lehet, hogy segítség nélkül tud ülni, rágni, mutató- és hüvelykujjával képes az ételt felcsippenteni, már elvesztette azt a reflexét, hogy a nyelvével automatikusan kilöki a szilárd ételt a szájából. Ezen a ponton a legtöbb csecsemő kész erre, és akar is enni, még akkor is, ha csak ritkán, és kis mennyiségeket. 

Mit adjak először enni a kisbabámnak? Hogyan lesz biztonságos az átmenet?

A legfontosabb, hogy kezdetben csak olyasmivel kínáljuk, ami egyetlen új összetevőt tartalmaz. Így például jó megoldás lehet a nyers vagy párolt alma, meggy, őszibarack, párolt, főtt vagy héjában sült sárgarépa, sütőtök, krumpli. Ha van saját kertünk, akkor termeszthetjük is ezeket a finomságokat. Páratlan ízélményben részesítjük gyermekünket, ha újburgonyával, friss, zsenge répával, vagy érett meggyel tudjuk megkínálni. Ha veteményesünk nincs, törekedjünk helyi zöldségközösségekből, ellenőrzött gazdálkodásokból beszerezni a friss zöldeket. jelleke-vanooteghem-381416-unsplash_1.jpg

Érdemes három-négy napig ugyanazzal kínálni a gyerkőcöt, s figyeljük meg, hogyan hat rá az étel. Lehet pürésítenünk vagy eleve kézbe fogható darabkákat elé helyezni. Az új ízek kínálása lehetőleg délelőtt vagy dél körül legyen, hiszen ha mégis bekövetkeznek a kellemetlen tünetek (puffadás, hasmenés), akkor azok kellemetlen estéket okozhatnak.  Ha kisbabánk jól fogadja, örömmel ízlelgeti a szilárd táplálékot, elkezdhetjük kombinálni a már bevált és kedvelt összetevőket: alma-barack, alma-répa, alma-meggy, krumpli-sütőtök, és így tovább. Ezek után jöhetnek a friss zöldfűszerek, a nehezebben emészthető idényzöldségek, gabonák.  Kezdetben csupán a szoptatás vagy a tápszer után kínáljuk a szilárd étellel, így annyit fogad el belőle a baba, amennyire a szopáson kívül még szüksége van. Aztán szép lassan a baba igényli a több szilárd ételt, s egy-egy étkezést is kiválthatunk ezzel.

Nekünk, szülőknek, pusztán annyi a dolgunk, hogy a kisbabát bátorítsuk az újfajta ízek megismerésére, és annak megtapasztalására, hogy étel van a szájában. Ne aggódjunk, ha napokig csak ki-kiköpi az ételt, vagy úgy tűnik, inkább játszik, mint enne - hiszen a táplálékigényét teljes mértékben biztosítja még az anyatej, illetve a tápszer. Ha visszautasít egy ételt, próbálkozzunk más ízekkel, más állaggal, más textúrájú falatokkal. Bár az, hogy nem mutat különösebb érdeklődést a másféle ételek iránt, nem ok arra, hogy ne foglalkozzunk a hozzátáplálás kérdésével. Valamikor az első életév vége felé ugyanis a legtöbb kisbaba fokozatosan egyre több vasat és cinket igényel annál, amennyit az anyatej egymagában biztosítani tud a számukra - ezen a ponton a további szükséges tápanyagokat a szilárd ételek kis adagjaiból szerezheti meg a baba.

A nyaralásoknál, illetve a mozgalmasabb hétköznapokon is nagy segítség lehet, ha előre több adag ételt készítünk a babának, és azt porciózzuk ki külön-külön adagokban, de bátran nyúlhatunk jó minőségű, ellenőrzött körülmények között készült bébiételekhez is. A különféle kombinációk változatosságot csempésznek a kisbaba táplálkozásába, nem utolsó sorban pedig nagy segítséget nyújtanak az édesanyáknak is, hiszen mind szállításuk, mind kezelésük nagyon praktikus. Ma már elérhetőek olyan bébiételek, melyek a legújabb irányelvek mentén készülnek és nem csak táplálóak, de egészségesek is a kisbabák számára.

Fokozatosság!

pexels-photo-437748_1.jpeg

A szilárd ételeket szívesen fogadó baba esetében is fontos, hogy kezdetben tartsuk be a fokozatosság elvét, valamint az ésszerűség határain belül maradjunk, tehát akkor se adjunk sokat a csecsemőnek egyszerre, ha úgy látjuk, hogy még tudna enni. A hirtelen nagy mennyiségben bevezetett pépes ételek túl gyorsan csökkenthetik az anyatejes táplálkozások számát és a tejmennyiséget, ami sem a csecsemőnek, sem az anyának nem jó. Ezt a pár megszívlelendő tanácsot leszámítva láthatjuk, nincsenek kőbevésett előírások. Sokáig tényleg csak kóstolgatásról, ízlelgetésről van szó. Vannak kisbabák, akik örömmel habzsolnak, mások tartózkodóbbak, és az ajánlottnál akár hónapokkal később fogadják csak el szívesen az ételt.

süti beállítások módosítása